Lakashitel, lakásvásárlási hitel

március 26, 2009

Felgyorsulhat a hitelezés

Kategória: devizahitel,lakáshitel — halasyt @ 11:07 de.
Tags: , , , , ,

Piaci feltételű állami hitelt kap az OTP Bank és az FHB Jelzálogbank

Az OTP Bank 400 milliárd, az FHB Bank 120 milliárd forint hitel felvételéről írt alá szerződést a magyar állammal – közölték tegnap este. A cél a hazai hitelezési kapacitás megnövelése. A forrás az EU-tól, valamint az IMF-től korábban felvett 20 milliárd euró, amelyből az eredeti megállapodás szerint is 600 milliárd forintot kell az államnak a hazai bankrendszer támogatására fordítania. A kölcsönt a két hazai bank piaci feltételekkel kapta négy évre, két év türelmi idővel. Az OTP Bank vállalta, hogy Magyarországon helyezi ki az elnyert forrást, melyből legalább 200 milliárd forint céges ügyfélkörhöz juttat. Az állam egy felügyelőbizottsági és egy auditbizottsági helyet kap az OTP-ben. Az FHB-vel kötött szerződés értelmében a hitelintézetnek változatlan szinten kell tartania hitelállományát, és legalább 10 milliárd forint értékben kibocsátani egy éven belüli jelzáloglevelet. A kölcsön elvárt eredménye a hazai hitelezési aktivitás, (lakáshitel, devizahitel, stb.) élénkítése.

A magyar állam hitelt nyújt a két, Magyarországon működő, itt székhellyel rendelkező hitelintézetnek, az OTP Bank Nyrt.-nek és az FHB Jelzálogbank Nyrt.-nek – jelentette be tegnap délutáni sajtótájékoztatóján Veres János pénzügyminiszter. Közölte: a kölcsön forrása az Európai Uniótól, illetve az IMF-től kapott nagyjából 20 milliárd euró. Az OTP Bank négy devizanemben, öszszesen valamivel több mint 400 milliárd forint összegű hitelt kap az államtól, az FHB Jelzálogbank pedig 120 milliárd forintnyi – 400 millió eurónyi – keretről állapodott meg.

Veres János hangsúlyozta: a két érintett bank piaci módon, piaci feltételekkel jut a hitelekhez, az adott deviza benchmark bankközi kamatlábához képest 250 bázispontos felár mellett. A megállapodás szerint az állam egy tagot delegál az OTP Bank felügyelőbizottságába, illetve auditbizottságába, az FHB-nál pedig mindkét fő vezető testületben képviselteti magát az állam képviselője. A bankok az összeg felhasználását illetően is tettek vállalásokat: az OTP Banknak a 400 milliárdos összeg felét hazai vállalati ügyfeleknek kell kihelyeznie, az FHB pedig lakossági lakáshitelekre, illetve kis- és középvállalkozások kölcsöneire használhatja fel a rendelkezésre álló összeget.

Urbán László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: a mostani megállapodás nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a recesszió mélysége legalább kisebb legyen. Kiemelte: a megállapodásnak nincs köze a “bankmentő csomag”-ként aposztrofált jogszabályhoz.

Gyuris Dániel, az FHB Jelzálogbank vezérigazgatója kiemelte: ez a lehetőség egyenlő esélyt ad a két hitelintézetnek az erős anyabanki háttérrel támogatott riválisokkal szemben.

A bejelentés vélhetően azért történt késő délután, mert – tőzsdei bankokról lévén szó – meg kívánták várni vele a BÉT-kereskedés végét. Az állami segítség híre mindenesetre jót tehet a két hitelintézet tőzsdei árfolyamának, és különösen jól járhattak azok a befektetők, akik a mélyponton – valamivel 1200 forint felett – vásároltak be az OTP részvényeiből.

Aktívak maradnak a külföldiek. Az elmúlt időszakban több, Magyarországon is érdekeltséggel rendelkező nagybank vezetőivel is tárgyalások folytak a hazai hitelintézeti piac helyzetéről – közölte Veres János. Kiemelte: az itthon jelentős részesedésű hitelintézetek vezetői biztosították a magyar felet arról, hogy nem csökkentik hazai hitelezési aktivitásukat, sőt, növelni kívánják azt.

Forrás: Világgazdaság – 1,7. oldal – 2009. március 26.

Vélemény? »

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URI

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Sablon: Rubric. Blog at WordPress.com.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.