Kamatemelés az ügyfél érdekében?
Ma tárgyal a parlament a pénzintézetek egyoldalú szerződésmódosításáról
BUDAPEST – Döbbenetes! A banki hitelfelvevők törlesztőrészleteit egyoldalúan módosítgatják a pénzintézetek kamatemelés címén. Az ügyfelek eddig semmit sem tudtak tenni, ám ennek a rossz gyakorlatnak akar megálljt parancsolni a parlament, az erről szóló törvényt ma tárgyalják. Eszerint a szerződésmódosítást 60 nappal az új feltételek életbe lépése előtt jelezni kell, így az ügyfélnek marad ideje azokat visszautasítani, és egy másik bankhoz átmenni. A pénzintézetek azonban azt akarják, ha a szerződések egyoldalú módosítását “megfúrná” a parlament, akkor az abból eredő kockázatukat az ügyfelekre hárítanák, tehát még drágábban adnák a hiteleket.
- Ha a rendelkezések életbe lépnek, a szakemberek szerint új árkalkulációra lesz szükség – mondta Müller János, a Magyar Bankszövetség szóvivője. – Amikor a bankok például lakásvásárlási kölcsönt adnak, még nem tudják, mi történik 15-20 év múlva, ezért kell időről időre módosítani a szerződést. A javaslat arra kényszeríti őket, hogy esetleg már előre beépítsenek olyan kockázatokat az árba, amelyek talán nem történnek majd meg, de reális esély van rájuk – magyarázta.
A Gazdasági Versenyhivatal nem hiszi, hogy az ügyfelek innák meg a levét a változtatásoknak. Sőt szerintük inkább a verseny élesedik, bizonyos hiteltermékek esetében könnyebb lesz a bankváltás is. Sokan úgy vélik, hogy a pénzintézetek éppen ettől félnek. A honatyák eltérő módon vélekednek a tervezett módosításról. Török Zsolt, a parlament fogyasztóvédelmi eseti bizottságának szocialista tagja szerint nagyon fontos lenne azt elérni, hogy a bankok ne emelhessenek egyoldalúan kamatot. A legnagyobb ellenzéki párt viszont kevésbé lelkes a javaslatok miatt, véleményük szerint a bankcsomag túl puha. – Életszerűbb elképzelések kellenek – magyarázta Koszorús László, a bizottság fi deszes tagja. – A forintgyengülés miatt emelkedő törlesztőrészletekkel nem foglalkozik a javaslat. El kellene törölni az olyan díjakat, amelyek csak feleslegesen drágítják a kölcsönt, így a szerződésbontási vagy az előtörlesztési díjat.
A jelenlegi gyakorlatot alkotmánysértőnek tartja Czirmes György ügyvéd, ezért próbapert indított az egyik bank ellen. Szerinte ha sikerrel jár, nincs kizárva, hogy a pénzintézeteknek vissza kell fi zet niük a törlesztőrészletben keletkező különbséget.
- Elsősorban olyan kormányzati intézkedésre lenne szükség, amely meggátolná, hogy a forint gyengülésével az egekbe emelkedjenek a törlesztőrészletek – mondta Czirmes György. – 2006-ban vásároltam egy autót hitelre, akkoriban a kölcsönön a banknak még havi 20-25 ezer forint haszna volt. A forint gyengülése miatt azonban nemcsak a törlesztőrészlet emelkedett, hanem a bank is egyre nagyobb nyereséget könyvelhet el a kölcsönöm után. Számításaim szerint ez már 60-70 ezer forint! Márpedig ez esetben közösen kellene módosítanunk a szerződést, hogy legalább a bank ne nyerjen még többet a nehéz helyzetemen – állította.
Forrás: Blikk – 4. oldal – 2009. március 23.